Csodálatos

hétvége áll mögöttünk. Miközben pénteken még aggódva néztük a nagy pelyhekben hulló havat, figyeltük a tomboló szelet, a lehetetlenül magas hókupacokat, hallgattuk a híreket, szombaton elmentünk kirándulni és tanulni a Szentendrei-szigetre, Horányba, Tünde anyó nyitott portájára.

Vonattal indultunk, pesti átszállás után a Göd-Vác vasútvonalon Alsógöd állomáson szálltunk le, és indultunk megkeresni a révet. Utunkba akadt egy cukrászda, ahol szombatonként csak 100 Ft a krémes. Nekünk sem kellett több, betértünk, s mind a négyen nagy élvezettel ettük meg a krémeseinket (felnőtteknek kettő, gyerekeknek egy). Krémesezés után folytattuk utunkat a rév felé. A Duna parton volt egy kis játszótér, csúszdával, hintával, mászókával. Judit rögtön birtokba is vette. Tehette, hisz rajta kívül nem volt ott senki. Zoli fiammal pedig az úszkáló és sápogó vadkacsákat néztük. Tetszettek neki ezek a furcsa totyogó, színes madarak. Aztán megérkezett a hajó! A gyerekek még sosem utaztak hajón. Ez is nagy élmény volt. Körülöttünk mindenütt a víz, de mi mégis szárazon átérünk. A túloldalon már várt ránk Tünde és Pali.

Tünde anyó bemutatta a kertet, hogyan gyűjtik a vizet, milyen növényeket termesztenek, hogyan szárítja a gyűjtött növényeket, hol vannak a maráretetők. Míg mi a kertet néztük, Judit lányom megismerkedett Marci cicával is, akinek fájt a lába. Megnéztük a fonott kosarakat. Láttam a férjem arcán, hogy kattognak a kerekei, nézi, figyeli, tanulja más hogy fon, mit és hogyan alkot.

A házuk kis tündérlak, tele szép tárgyakkal, meleg textilekkel, izgalmatos helyekkel. A lányom találtam meg a legizgalmatosabb helyet, mégpedig egy gyerekszobát csupa fiús játékkal :-)

Tünde anyó és a férjem nekiálltak házi sört főzni. Zoli (férjem) már nagyon várta, hogy megtanulhassa s a saját főzött sörét ihassa, ezzel kínálhassa meg vendégeinket. Míg a sör főtt beszélgettünk (előtte azért megkóstoltunk jófajta házipálinkát). Mindenről. Életről, nehézségekről, kihívásokról, reményről, de leginkább terveinkről és a hitről ami hajt bennünket.

Beszélgetés közben Tünde anyó megterítette az asztalt és megrakta minden jóval. Valódi gyümölcsteával (amihez az alapanyagokat ő gyűjti és szárítja), mézzel, spenótos kenyérkencével, mangalicaszalonnával, lila hagymával, almával, friss kenyérrel. Az útra hoztunk magunkkal két fajta kenyérlángost, ezt mi is az asztalra tettük, s jóízűen megebédeltünk.

Ebéd után megkóstoltuk azt a bizonyos házi sört. Íze elsőre szokatlan (nekem). Aztán ahogy kortyolgattam úgy éreztem meg benne egyre jobban az egyszerűséget és a tisztaságot. Igen, talán úgy is fogalmazhatok, hogy nemes egyszerűséget. Szerettem. Egyébként még pár nap, s a mi házi sörünk is kész :-)

Estig maradtunk. Késő volt már amikor visszaindultunk. Tünde anyó még a kezembe csúsztatott egy kis papírzacskót, benne valami meglepetéssel.

Este a Duna parton láttunk egy nyestet. Még sosem láttam igazi, élő nyestet. Valószínű inni ment a folyóhoz, de gyorsan el is tűnt a szemünk elől.
Beültünk a hajóba, vonat, átszállás, majd hazaérkezés.

Estére fáradtak voltunk, de mégis élménnyel telin, feltöltődve tértünk aludni.

Valami ilyen volt ez a kirándulás.