Boldog új évet

Forrás: itt

Bort, búzát, barackot,

Kurta farkú malacot,

Szekerembe kereket,

Köcsögömbe feneket,

Poharamba vörösbort,

Hadd ihassak bőven,

Az új esztendőben.
Forrás: itt

Illatot képben kifejezni

érdekes próbálkozás. Szubjektív dolog, kinek mi jut eszébe egy-egy illatról, milyen érzéseket, hangulatokat, színeket, képeket ébreszt benne.

Gólya-néne barátnőm kérésére, terápiás céllal, létrehoztam egy illóolajkeveréket alacsony vérnyomás kezelésére. Ebben az esetben az illat fontos, de nem elsődleges. Ugyanakkor, az illat (számomra) talán ezzel a képmozaikkal ábrázolható legjobban.

Forrás: 1., 2., 3., 4

Valóban friss illat ("Hajrá, Indulj!"), de van mellette valami más is, valami olyasmi, hogy

"Gyere, kézenfoglak, menjünk együtt, ne félj, segítek!"

A karácsonyi készülődés

lassan aktualitását veszti, így úgy döntöttem leírok ide mindent, ami abban az időben történt.

Készült adventi koszorú. Az alapot is mi fontuk, a koszorút saját gyűjtésű növényekkel díszítettük.

Ültettünk Lucabúzát (a Lucapogácsáról az idén megfeledkeztem).

A férjem, Judit aktív közreműködésével készített Tiffany angyalkákat, mellyel az ablakokat díszítettük fel.

A reggeli kávézás

szertartása mindig is a családi hagyomány része volt. Anyukám mondását idézve "Bez kafe nista!", szabad fordításban "kávé nélkül még a fű sem nő". Az ünnepek alatt a férjem is itthon van reggelente, így végre közösen tudunk kávézni! Mégpedig valódi török kávét (kávéport a hugomék hoztak tegnap).

Elővettem a Bascarsijan vásárolt valódi délszláv, réz kávézós szettet és nekiláttunk kávézni. Lassan, óvatosan kortyolgatva a forró italt. Lassan, úgy ahogy azt a délszlávok is teszik...

A kis csészéket többször is megtöltöttük (úgy, ahogy a délszlávok is teszik), sőt a kis dzsezvát is többször megtöltöttem a nagyból (ez viszont nem a hagyomány része).

Eredetileg ratlukot kellene mellé enni, de ezt kisfalunkban nem lehet kapni, így maradt a mézes sütemény, a fonottkalács és a mákos bejgli...

Bővebben a török (majd délszláv) kávézásról itt és itt.

Karácsony napja

és másnapja is nagyon szépen telt (telik). Nem mentünk senkihez, csak vendégeket fogadtunk. Karácsony napján lesétáltunk a templomhoz (a mise reggel fél hétkor volt, arra nem értünk oda).

A templomkertben imádkoztunk, majd hazasétáltunk. Közben eleredt az eső. Alaposan megáztunk (nem vittünk sem esernyőt, sem esőkabátot), de nem zavart bennünket, mert meleg eső volt, szinte nyári záporra emlékeztetett. Judit a hátamon volt, kendőben, a kabátom alatt. A kapucnit ráhúztuk a fejére és onnan nézhette az esőcseppeket. Együtt voltunk egész nap, pihentünk, játszottunk. Ahogy szürküllött, a szemközti völgybe lassan leereszkedett a köd.

Este az egyik baráti pár látogatott meg bennünket. Kávézgattunk, a fiúk mézespálinkát ittak, bejglit ettünk, beszélgettünk.

Karácsony másnapján a húgomék látogattak meg bennünket. Ebédeltünk, elmentünk sétáltunk egyet a faluban (hivatalosan nem falu, de én érzem és szeretem a településben a falvat). Annyira örültem, hogy itt voltak! Elhoztak egy kis szeletet az otthoni létből, szagokat, ételeket, élményket.

A szőlővessző

koszorú sikerén felbuzdulva, egyre inkább foglalkoztatott a gondolat, hogy Annás kertjében fellelt hópihét meghorgolom én is!

Utoljára 14 éves korom körül horgolhattam (érdekes a horgolótűm még megvan, de kötőtűm már nincs).

Első körben egy raffiaszállal néztem meg, hogy a láncszemképzésre emlékszem-e. Mivel ment a dolog, nekiláttam a hópihének, de a rövidpálcánál megakadtam. Livus (megmutatta a rövidpálcát és felhívta a figyelmem erre a linkre), majd Gólya-néne barátnőm segített (utóbbival telefonon tartottuk a kapcsolatot miközben a vonal egyik végén én, a másik végén Ő horgolt). Sikerült. Horgoltam egy gigantohópihét, ami most az ablakunkat dísziti és egy kicsit amit a fenyőagakra kötöttünk.

A karácsonyi

készülődésnek nehezen fogtam hozzá. Ez volt az első karácsony, amit nem otthon (Szerbia, Palics) nagycsaládos körben töltöttünk el, hanem csak mi hárman apa, anya, gyerek voltunk itthon (Magyarországon). Az itthon-otthon számomra feloldhatatlan konfliktus.

Valahogy el kellett kezdeni a ráhangolódást. Vágytam haza, de tudtam ez most nem fog menni. Magamnak kell megteremtenem Valahogy el kívül-belül a karácsonyi hangulatot. Ekkor találtam rá Annás kertjére, s nagy örömöm telt benne sétálni. Aztán megláttam a kacskaringós indákat, és eldöntöttem megpróbálkozom én is.


Íme az eredmény:

Örültem a kacskaringós indáiknak, csak valahogy...valahogy olyan soványka lett az a koszorú. No, nincs mit tenni, ismét itt a tanúbizonyság, nem vagyok kreatív, nincs kézügyességem (brühüm- a "kreatívtalan"-ságomról, majd máskor...).
Aztán ismét elolvastam Annás bejegyzését. Lehet segített volna a koszorú összeállításában, ha én is vadszőlőindával és nem szőlővesszővel próbálkozom.

Honnan is

kezdjem elmesélni az idei karácsonyunkat? A blogot az adventi időben kezdtem el írni, óvatosan, bátortalanul. Az adventi készülődésről nincs is bejegyzésem...
Ebben a pár napban leírom mi minden történt velünk az utóbbi hetekben (párhuzamosan a jelenlegi eseményekkel) s remélem a bejegyzések időben nemsokára összefutnak.

Áldott,

békés és szeretetteljes karácsonyt kívánok mindenkinek.

Holnap fotókat (is) csatolok, kicsit bővebben beszámolok a szentesténkről, addig is kívánok- kívánok minden...mindent amit ilyenkor lehet.

Kész

az első freskónk!

alkotás közben

a művésznő.

Sokat

gondolkodtam azon, hogy mi is legyen a blogom címe. Rákerestem jópár opcióra a Google-ban, de nagyon sok ötletem elvérzett azon, hogy ílyen blogcím már létezett. Aztán beugrott a szelence szó. Hogy miért a szelence?

1.) Az első és igazi ok még titok...
A szelence titkokat is tartalmaz, ezt még nem fedem fel előtted...

2.) Pár hónapja lehetőségem volt megszagolni a nárd olajat. Az illatoknak (számomra) megdöbbentő erejük van...
Márk és Lukács evangéliumában szerepel, amint Mária Magdaléna megkente Jézust nárd olajjal, amit egy alabástrom szelencében tartott. A történetről Friderika énekel (az csak véletlen, hogy a klip egy csicsókavirággal indul).

3.) A Nenámnak (öreganyám nővére) volt egy doboza (nevezzük szelencének) amiben mindenféle kincseket őrzött (szentképek, fényképek, apró tárgyak, stb.). Gyerekként nagyon szerettük, mikor ezt a dobozt elővette és mesélt a benne található tárgyak előéletéről....

Tartalomhoz a forma

Mikor az első bejegyzés megjelent, és visszaolvastam, jöttem rá, hogy a tartalomhoz a formát is (jobban) ki kell találnom. Példának okáért nem adtam címet. Valami módon azonban csak be kellene harangozni, a bejegyzést. Címet, méginkább jó címet kitalálni márpedig nehéz. Szóval úgy döntöttem, hogy inkább a bejegyzés első szava lesz a "cím", úgy, ahogy Mártinál láttam.

Viszont ez a cím most tetszik. Íme az első kivétel. Lényeg a következetesség.

Az utóbbi

hetekben kaptam rá a blogok nézegetésére, olvasgatására. Több olyan blogot találtam, ahol úgy érzem szívesen látott vendég vagyok. Jó náluk. Mintha valóban ott ülnék, kezemben egy bögre kakaóval, egy tányér forró sütivel és megosztanánk egymással gondolatainkat, terveinket. Emberek, akik gondolatokat ébresztenek bennem, ötleteket adnak, mosolyra fakasztanak.
Aztán úgy döntöttem, megpróbálom én is. Kinyitom és megmutatom azt a dobozt (szelencét), amelyben a számomra fontos értékeket (ötleteket, képeket, napi eseményeket, örömöket-bánatokat) rejtegetem.
Üdvözöllek itt nálam, fogadd szeretettel aprócska kincseimet.