A húgom a racionális, hagyományos, gyorsan elkészíthető ételeket kedvelte (készíteni), míg én mindig "filozofáltam". Legnagyobb melléfogásaim (amire emlékszem) a brazil narancsos csirke kókusz reszelékkel és a pandúr leves volt. Ez utóbbiért apám igen csak morgott, mert egy egész adag disznó körmöt felhasználtam elkészítéséhez. Pedig milyen finom köröm paprikást lehetett volna készíteni belőle!
Szóval így esett, hogy én nem tanultam meg gombócot készíteni. A húgom volt aki először készített, és a következőkben is mindig rámaradt. A gombóctészta családi receptje egyébként kb. úgy hangzik, hogy végy pár krumplit. Pucold, és főzd meg. Törd össze, tegyél hozzá egy kanál zsírt és egy tojást. Majd annyi lisztet amennyit fölvesz, hogy olyan JÓ gombóctésztát kapj. No, igen, de mennyi az az annyi, és milyen az a jó tészta?
A legutolsó próbálkozásom azzal végződött, hogy meguntam a reménytelen próbálkozást, hogy lekvárt töltsek a tésztába, így kis gombócokat formáztam, kifőztem, beleforgattam zsemlemorzsába, majd mindenki ehetett hozzá annyi lekvárt amennyit akart.
Nos, az előzményeket figyelembe véve kicsit bátortalamul fogtam hozzá a gombóctészta elkészítéséhez.
De most sikerült! Szép, és ami nem mellékes finom, szőlőlekvárral töltött gombócokat készítettem.
A lányom még ma reggel is csak a gombócos tálra mutatott, hogy azt kér, ami abban van, az legyen a reggeli is! A legnagyobb elismerés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése