2010. november 30., kedd

2010. november 24., szerda

Hűha!

Ma szembesültem azzal a számomra a megdöbbentő ténnyel, hogy vasárnap meg kell gyújtani az első gyertyát az adventi koszorún.

Pedig most lettem kész az őszi dekorációval. Vagyis a hiányzó elem is a helyére került, egy horgolt gomba formájában.

A leírást Annás blogján olvastam, de külön segítséget is kaptam tőle, amit ezúttal is köszönök.

2010. november 23., kedd

Krizatémot

szakítva

Kerítés mentén krizantém sövény.
Virágot tépek, dúdolok csendben.
Ruhám a záport magába itta.
Krizantém-szagtól lesz csuda kedvem.

Tu Mu (kínai költő verse)
Ford.: Orbán Otto

Forrás








Tavasszal kaptam jópár szál meggyökeresedett krizantémot. Elültettem a kerítés mentén. Nem gondoltam volna, hogy már most ősszel virítani fognak, de nagyon örülök nekik. Kicsit viccesek is, mert tényleg egy-egy szál az egész, még nincs kialakult bokor, de a kertem ékességei most.

2010. november 22., hétfő

Tündér

és angyal.








Sajnos a képek nem lettek túl szépek, de remélem a hangulatot tükrözik.

2010. november 21., vasárnap

Kihasználva

ezt a gyönyörű novembert, a múlt hétvégén egy kisebb kirándulást tettünk.









2010. november 10., szerda

Történeti kertek,

vagy számomra méginkább történelmi kertek adattárára bukkantam. A honlap a magyarországi és más közép-kelet európai történeti kerteket mutattja be, sok esteben képekkel. Legnagyobb sajnálatomra Vajdaságból egy kert, kúria sincs a honlapon.

Pedig ott is vannak, voltak nagyon szép kastélyok, kertek. Az elmúlt évtizedek (szocializmus, háború, embargó) azonban mély nyomot hagytak ezeken a kastélyokon is. Annyira jó lenne, ha ezek a kastélyok, kertek, kúriák ismét régi
fényükben ragyognának!


Geschner-kastély

Kép:innen

A vajdasági kastélyokról a Mozaik Tv készített egy sorozatot, amelynek részei innen letölthetők.

Számomra az egyik legszebb magyarországi példa (vagy legalábbis ezt ismerem leginkább) a fehérvárcsurgói Károlyi kastély felújításának története valamint mai élete és funkciói.

2010. november 3., szerda

Könyörgésünk színhelyei

címen jelent meg Csúszó Dezső, Szabadka község (Magyarországon szerintem járásnak felelne meg) keresztjeit bemutató, négy kötetes sorozata.

Csúszó Desző édesapám munkatársa volt. Mindketten a szabadkai mentőállomáson dolgoztak. A sorozat első kötete nem sokkal az után jelent meg, hogy édesapám meghalt. Elmentünk a könyvbemutatóra. Édesanyámon láttam, hogy jó volt számára felidézni a közös napokat, a közös komikus-tragikus történeteket. Az író elmondása szerint a bácskai tanyavilágban gyakran hívták ki a mentőautót úgy, hogy a kereszteket adták meg tájékozódási pontnak. A mentősök nagyon gyorsan beletanultak a keresztek nevébe, helyébe.
Az idén sem jutottunk haza halottak napjára, de megemlékezni mégis volt alkalmam. Végigjártam a falu (község, de nekem mégis falu, de talán így még jobban szeretem) közkeresztjeit.


kereszt a Szőlő utcában


kereszt a templomkertben


kereszt a Petőfi-téren

kereszt a Béke-téren


kereszt a Hősök-terén


kereszt az Erdő-utcánál

Mindegyiknél elmondtam egy imát, néztem a mécseseket, és a mécsesek fényében lányom ragyogó arcát.